Az Interurban formáció legutóbbi dala Hegyek címmel jelent meg nemrég és máris itt vannak egy új, vidám, nyári trance dallal, ami hangulatában eltér az eddig kiadottaktól. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy szakítanak a korábbi hagyománnyal – marad az elektronikus hangzásvilágba öltöztetett népdal feldolgozás, de ebből most egy kis csavarral igazi nyári, tombolós single-t kerekítettek.
A korábbi dalaik, mint az általuk mezőgazdasáti trip-hopba ágyazott elektronikaként jellemzett „Zavaros” és az ezt követő „Hegyek” is olyan népdalokat dolgoz fel, melyek üzenete erősen reflektál a minket körülvevő világra, hangulatuk kissé borongós, dallamvezetésük helyenként disszonáns elektronikus zenei környezet . Éppen emiatt szokatlan a most megjelent Müller Nándor, hiszen ezt hallgatva eltűnik a mélabú, a népdal szövege által idézett képzettársítások pedig vidámak és viccesek. A Müller Nándor című népdalra egy 1955-ben rögzített karancslapújtői (Nógrád megye) gyűjtésben talált rá Márti, a formáció énekese. Amikor Imó (az Interurban dalszerzője és producere) gépéről elektronikus zenei kalandozásai során egyszer csak kikerült az a trance dal, ami az új track alapját adta, rögtön tudták, hogy erre aztán nem lehetett szomorút énekelni, Müller Nándor lesz az emberük. „Én személy szerint végigvigyorogtam a teljes munkafolyamatot, emellett ezer buggyant ötletünk volt arra, hogy ha klipet forgatnánk hozzá, abban milyen jelenetek lennének. Ahogy figyeled a dalt, rögtön vizualizálod is a szórakoztató filmjeleneteket, a peckes bajuszú, betyárnadrágos fenegyerekről, meg a pilláit rebegtető Toldi Mariról. A fő motívumot játszó szintetizátor véletlenszerű megtalálása magával rántotta a teljes dalt. Amikor a vázlatra rákerült a Müller Nándor énektémája, akkor nagyon rövid idő alatt a szerkezet is kialakult, amit már csak fel kellett díszíteni effektekkel. Az elektronikus zenei körítés adott egy pluszt ehhez az egyébként is könnyű témához, így bízunk benne, hogy sok helyre eljut majd.” – meséli Márti és Imó a dal születésének körülményeiről. Az Interurban őszre ígéri az első nagylemezének megjelenését és egy különleges live videóval is készülnek, melyben megmutatják magukat a színpadon is.
0 Comments
Megjelent az Interurban elektronikus formáció Hegyek című dala
Az Interurban elektronikus formáció első dala 2021-ben jelent meg, ekkorra datálják megalakulásukat. Zeneileg az old skool drum&bass áll legközelebb stílusukhoz, dalszövegeiket pedig olyan népdalokból kölcsönzik, melyek üzenete ma is megállja a helyét. Olyan ikonikus előadókból inspirálódnak, mint David Bowie, Depeche Mode, Nine Inch Nails vagy épp a Portishead és a Massive Attack, de zenéjükben felfedezhető a klasszikus afro-beat és a jazz-blues vonal is. A dalok futurisztikus hangzásvilága Imó scifi rajongásából fakad, ami egyértelműen tettenérhető dalaik hangulatában és hangszerelésében egyaránt. A zenekar énekesnője, Márti, már hosszú ideje, kiaknázatlan forrásként tekint a magyar népdalkincsre és szeretné, ha ezeket szélesebb közönségréteg is megismerhetné, mégpedig úgy, hogy modern köntösbe öltöztetik őket. Előszeretettel használnak különböző hangmintákat a zenei alapokban, legutóbbi dalukba például mezőgazdasági nagygépek hangját samplingelték. Legújabb dalukról, mely Hegyek címmel jelent meg így mesélt Márti: „Ez a dal annyira szép és átható, hogy egyszerűen muszáj volt megcsinálni. Széleskörben ismert- talán azt is mondhatjuk, hogy kissé elcsépelt, ezért mindenképpen dukált neki az új köntös, egy saját refrénnel kiegészítve. Talán így egy kicsit meglepőre sikeredett, de mi nagyon szeretjük.” A dal szövege ma is nagyon aktuális – arról szól, amikor valakinek el kell hagynia a szülőföldjét, amit az Ukrajnában zajló háború kapcsán sajnos manapság sokaknak meg kell élniük. Van azonban egy másik, átvitt értelemben vehető olvasata is: egy olyan élethelyzetre reflektál a szöveg, amikor az ember mélyreható lelki változásokon megy keresztül és nagyon nehezen engedi el a régi berögződéseit, barátait. A folyamat kezdetben nagyon megterhelő, s egy ponton jobb lenne visszafordulni, ahogy visszatekintünk a régi életünkre, de mégis megyünk tovább. A dal hangulata inkább a megélés folyamatában kialakuló dühöt közvetíti, mintsem a helyzet okozta elkeseredettség érzést. A határozott elektronikus zenei környezet ezt támasztja alá. Az alkotói folyamat során a zenei alap születik meg először és ebből inspirálódva kerül kiválasztásra maga a népdal, aminek lüktetéséhez, szövegvilágához és üzenetéhez igazítják a már meglévő zenei alapot. Jelen esetben, a fő zenei motívumot mintázott cimbalomból, szitárból és szintetizátorból állították elő így létrehozva egy organikus hatást a rengeteg elektronikus elem mellé. „Előfordul, hogy ez a folyamat megakad egy ponton, ahonnan egyszerűen nem tudjuk kimozdítani. Pont ez történt a most megjelent Hegyek című dallal is, ami miatt majdnem a kukában végezte. Nekem volt néhány hónap mikor egyenesen gyűlöltem, mert annyira megváltozott a hangulata hogy már nem hallottam bele, azt, ami miatt beleszerettem. De végül sikerült átlendíteni és visszahozni egy jóval kidolgozottabb formában azt, ami először megragadott.” – meséli Márti a dal születéséről. Az Interurban magasabb fordulatszámra kapcsol az elkövetkező időszakban – nyáron egy tőlük szokatlanul populáris hangzásvilágú, életvidám dallal jelentkeznek majd, ősszel pedig megjelenik első nagylemezük, de készülnek egy izgalmas képi anyaggal is, melyet még idén megismerhet majd a közönségük. avagy hosszú hallgatás után újra itt az Interurban
Az elmúlt néhány hétben életre keltek az Interurban social media oldalai. Stúdióznak, új énekproducálási módszereket tanulnak és úgy általában az őszre tervezett albumuk anyagán dolgoznak. Mindezek eredményeként egy év után végre új dallal jelentkeznek, mely a Zavaros címet viseli. Az Interurban elektronikus zenei formáció viszonylag hosszú szünet után jelentkezett be új Zavaros című dalával. „Az egy éves szünetet személyes tragédia indokolta, mely után igencsak nehéz volt talpra állni. Ha ez nem is sikerült maradéktalanul, már jut figyelem a zenére, melynek első bizonyítéka a most megjelenő elektronikus átirat”-mondja Márti a csapat énekesnője. Az átirat jelző szándékos, az Interurban ugyanis tovább folytatja tevékenységét a magyar népdalok megszerettetését illetően, teszi mindezt úgy, hogy jellegzetes sötét hangulatú, helyenként disszonáns elektronikával vegyíti, ráadásul igencsak határozott hangvétellel. Az elektronikus formáció jellegzetessége, hogy hétköznapi zajokat alakítanak elektronikus hangokká és a zene szerves részeként használják, erőteljes hangulatot teremtve ezzel. A Zavarosban például mezőgazdasági nagygépek munkahangjai tűnnek elő. Az új dal érdekessége még, hogy most mutatják meg magukat először a trip-hop műfajban. „Valami olyannal akartunk visszatérni, ami kicsit eltér az eddigiektől, így esett a választásunk az utóbb Zavaros címmel eláttott track-re, ami a kezdeti „demó” verzióból egy egészen telített, sűrű dallá változott. Mindez nagyban köszönhető Szőke Csabának a GainLab Stúdióból, aki egy fél napos oktatás keretében gyűrte rajtunk végig, hogyan is kellene kinéznie egy korszerű énekproducálási folyamatnak és a végeredménynek.” mondja Márti. A dalhoz hagyományos klipet nem terveznek, az majd nyáron jön, egy olyan track kapcsán, ami tőlünk megint csak szokatlan. De hát ilyenre tervezik ezt az évet. Mostanában szerencsére egyre több zenész nyúl magyar népzenei inspirációhoz, (például az utóbbi évek legismertebbike Deva). „Ez egy rendkívül jó dolog szerintünk, kitűnő művek látnak napvilágot. Ami minket megkülönböztet ezektől a projektektől az a zenénk intenzitása, az erőteljes, harapós elektronikus hangvétel az ő lágyabb, nőiesebb megközelítésükhöz képest.” – mondja Márti és Imó. Ezt a kijelentés a késő őszre tervezett album dalai egyre inkább alátámasztják majd. A Zavaros című új dal pedig az Interurban Spotify oldalán hallgatható meg. Több százezer ember menekült Magyarországra azóta, hogy február 24-én kitört az orosz-ukrán háború. Az Interurban legújabb klipje a menekülők kiszolgáltatottságára kívánja felhívni a figyelmet, mert útjuk során olyanokkal is találkozhatnak, akik nyerészkedni kívánnak belőlük.
„Ez a dal tehetetlenül áll az értelmetlenül okozott fájdalom előtt. Türelemre és megértésre van szükség azokkal szemben, akik a háború sújtotta övezetből menekülnek”– emelte ki Muzsnyai Márti, az Interurban énekesnője. „Idegen országban, idegen emberek, járok az utcákon, senkit nem ismerek” – hangzik el a magyar elektronikus formáció legújabb számában, amely a Holló címet viseli. A mezőségi népdalra épülő dalnak szomorú aktualitást ad a szomszédunkban zajló háború, amely százezreket ösztönöz otthonaik azonnali elhagyására. „Az Interurban új klipje az ember elemi félelméről és fájdalmáról szól, ami abból ered, hogy akaratán kívül, erőszak hatására kell egy számára ismeretlen helyre menekülnie, miközben mindent hátrahagy, ami fontos volt”– hangsúlyozta Makkay Imre, az Interurban producere. A videóklipben ugyanakkor nemcsak az űzött vadként menekülő nők és asszonyok sorsa jelenik meg, hanem azokat is láthatjuk, akik a kényelmes karosszékben nyerészkednek a helyzetből. „A háborúkat ugyanis gyakran olyanok robbantják ki, akik csak fentről szemlélik a káoszt. Ők sohasem mennek ki a hadszíntérre, inkább nézik, hogy mások megvívják helyettük a csatát”– hívta fel a figyelmet Makkay Imre. Az Interurban csapata személyes tapasztalatait is felhasználta a kialakult helyzettel kapcsolatban.„A február 24-én kitört ukrán-orosz háború a jelen biztonságába vetett hitünket rengette meg. Szombaton két megpakolt autóval elindultunk a határ mellé segíteni, ahol szembesültünk a megdöbbentő valósággal, amivel itt Magyarországon hosszú évtizedek óta nem találkoztunk. Mivel a kárpátaljai magyarok többsége csütörtök-pénteken átjött, szinte csak ukrán szót hallottunk a tiszabecsi határátkelőnél. Nem értettük egymást, nehéz volt kommunikálni, bizalmatlanok voltak és pont az az érzés telepedett ránk, amiről a dal szól. Teljesen mindegy volt milyen nyelven, mit mondtunk nekik. Hazafelé tartva már tudtuk, hogy be kell fejeznünk a dalt, mert ez fájóan aktuális és a zene által tökéletesen kifejezi a pillanat érzelmeit” – árulta el Muzsnyai Márti. A Holló című szám vegyíti a drum and bass, electronica és a folk stílus jellemző elemeit, létrehozva ezáltal egy sajátos kémiával rendelkező számot. Az Interurban az eddig megszokottól eltérően, ezúttal nem használta a klipben a pszeudo-futurisztus gépeit és a fekete gúnyában sétáló időutazó sem tűnik fel a felvételeken. A Holló videóklipje Kovács Krisztiánnal szoros együttműködésben készült el, a társproducer és a formáció dobosa pedig Teremi Dávid volt, aki maga is feltűnik a vágóképeken. A mixing-mastering a Gainlab Studio munkája. A Petőfi Tv Nézzünk szét! című műsorában múlt szombaton mutatkozott be az Interurban új dala és videóklipje, a Füstté vált. A jelenlegi track saját dalszövege, az Interurban vonatkozásában újdonságnak számít, akik a tavalyi évben azzal a nem titkolt szándékkal robbantak be a köztudatba, hogy közelebb hozzák az emberekhez a népzenét az elektronikus zene magyar népdalokkal való ötvözésével, illetve egy minden eddiginél korszerűbb megközelítéssel.
Az Interurban újdonsága különleges hangulatot teremt. A dal az álom és az ébrenlét határán átélt élményeket jeleníti meg, melankolikus és komor hangvételben. Félálomban nem tudjuk mi vált füstté, nem tudjuk, hogy alszunk-e vagy félig ébren álmodunk, a fűszálaknak sem lenne szabad a szemünk láttára nőniük. Pont, mint a valóságban. A hétköznapi zajok és zörejek elektronikus zenei alkatrésszé alakítása ismét tetten érhető a dalban és újra előkerülnek a valószerűtlen gépek, amelyek az Interurban vizuális megjelenésének elválaszthatatlan részét képezik. A történet a szemünk előtt kezd kibontakozni. Magával ránt. De nem húz le, hanem felemel és áttranszformál. Nézőként mintha már mi is ott lennénk a hanghullámok fullasztó ölelésében. „A tavalyi év nem épp a legjobb választás volt a debütre, de a sok elkészült anyaggal a hátunk mögött már nagyon szerettünk volna megmutatni magunkat. Idén felpörgünk, készülünk a live act-re immár hárman, és új trackeket hozunk ki az év során, de az sincs kizárva, hogy feltöltünk egy egész albumnyi zenét a Spotify-ra”– jegyezte meg Muzsnyai Márti az Interurban énekesnője. Hozzátette: céljuk, hogy a fellépések során valódi zenei élményben legyen része a közönségnek, ezért a számokat élő dobbal fogják játszani a live act-ok során. Az új klipet egyébként Kovács Krisztián rendezte és vágta. Második videóklipjével jelentkezik a saját zenéjét etno-elektróként címkéző hazai Interurban, akik bár 2019 óta tevékenykednek, az együttes koncepcióját még évekig formálták, míg eljutottak addig, hogy a nyilvánosság elé lépjenek. Makkay Imre producer és Muzsnyai Márti énekesnő duójának számaiban a drum&basstől a big beatig többféle stílus elemei keverednek népdalos ihletésű énektémákkal. Ilyen a Kelj fel is, amelynek először itt látható klipjét a SanFranciscoBeat néven ismert technoproducer, Kovács Krisztián készítette.
Noha a kettős első megjelenése egy idén áprilisban, szintén klippel együtt kiadott dal, a Szerelempatak volt, valójában az itt látható Kelj fel az elsőként megszületett közös daluk, ami mindössze három óra alatt állt össze, miután Muzsnyai Mártinak egy félig elkészült elektronikus alapot meghallva rögtön eszébe jutott, hogy „tökre illene rá ez a népdal, így gyorsan rá is próbáltuk a Kelj felt”. Ez a közös sikerélmény indította el közel két évvel ezelőtt az Interurbant, amelynek azóta nemcsak az elektronikus hangokká alakított hétköznapi zajok és a nem népdalosan énekelt népdalok elegye, de a klipekben és a live acteken látható, futurisztikusnak tűnő gépek is szinte a védjegyükké váltak. „A klip sztorijában is van egy kis csavar. Egy vizsgamunka idején készült a dalhoz egy képanyag, gyakorlatilag egy klip, amihez úgy gondoltuk, hozzáforgatunk egy egyszerű jelenetsort, hogy kicsit közelebb hozzuk az előző klip, a Szerelempatak hangulatához” – idézi fel Makkay Imre az előzményeket. „Ahogy nekiestünk a külső felvételeknek, újabbnál-újabb beállítások sora követte egymást, majd amikor otthon átnéztük az anyagokat, az új snittek már erősen felülkerekedtek az eredetiek hangulatán, ezért úgy döntöttünk, hogy újraforgatjuk a belső jeleneteket is. Így esett, hogy a pár napos újravágásnak induló projekt több hónaposra nőtte ki magát.” Rengeteg izgalmas dolog születik a zenében, amelyek közül talán a legizgalmasabbak a fúziós zenék. Számtalan példa volt már erre Magyarországon is, ám az utóbbi időben erre aligha volt értelmezhető próbálkozás.
Különösen igaz ez az elektronikus zene és a népzene találkozása esetében, amelynek újraértelmezésére hosszú ideje készül az Interurban formáció, akik úgy kívánják megszólítani a közönséget, a régi filmekről ránk köszönnek az interurbán telefonhívások, egy teljesen új zenei környezetbe emelve a magyar népzenei hagyományokat. Esetükben a törtütemeket, a drum & bass-t, illetve a big beat elektronikus zenét tarkítják azokkal a dalokkal, amelyek sok esetben évszázadok óta velünk vannak. Az Interurban egyébként egy 2019-ben alakult formáció, ami bár most debütál, koncepció és zenei világ kidolgozása már évek óta zajlik. A formáció pedig Makkay Imre zenei producert és Muzsnyai Márti énekesnőt rejti, akik különböző módon, de régóta kapcsolódnak a zenéhez. Nincsenek a hátuk mögött nemzetközi iskolák, vagy kiemelkedő külföldi tanulmányok, nincsenek művész szülők sem, vagy pátoszos környezet, azonban a zene mindig is jelen volt az életükben. Alapvetés, persze, hogy angolul minden jobban hangzik, minden zenének jól áll az angol nyelv, azonban az igazi kihívás az anyanyelven íródott zene, ami az Interurban esetében különösen nehezített pálya, hiszen fúziós zenét eleve nehéz úgy csinálni, hogy az hitelesen is működjön. A kísérlet milyensége azonban most a nagyközönség számára is láthatóvá vált. Az Interurban ugyanis rögtön egy videóklippel debütál, amelyet Szentendrén, a Bükkös pataknál, illetve egy délpesti ipari épületben forgattak. A klip forgatási körülményeit természetesen jelentősen befolyásolták a koronavírus okozta nehézségek, de a stáb kreatívan állta a sarat és oldotta meg azokat az elképzeléseket, amelyek alapján a dal és a klip szinergában tudja visszaadni azt a komorsággal vegyes romantikát, amely az Interurban hangzását általában is jellemzi. |
AuthorInterurban |